még egy ilyen elcseszett családot se láttam még.. tudom hogy nekem van igazam, mások is tudják, hogy nekem van igazam, csak ők nem képesek belátni! akkor most velük van a probléma, vagy mindenki mással? hát nem is tudom. megpróbál megdobni egy tollal, mert fáj neki az igazság. beteg ez az ember. végülis sokkal könnyebb megsértődni és ordibálni, mint félretenni azt a fene nagy büszkeségét (de mire?) és belátni, hogy igen, talán van valami abban, amit mondok. mindig mennek a saját fejük után, elvakult majmok, robotolnak egész nap, élik a szürke, unalmas és kötelességekkel meg elvárásokkal teli életüket, és én vagyok a szar ember, mert nekem nincs kedvem ehhez. miért akarnék ilyen életet? ugyan ki álmodik arról, hogy reggel felkel, dolgozni megy, benyal jó mélyen a főnökének, aztán hazamegy és egy rohadt köcsög mindenkivel, aki nem érdemli meg, de jó érzés levezetni rajtuk. 
tényleg bennem van a hiba, mert úgy próbálok élni, ahogy nekem jó? tényleg ilyen borzasztó és elítélendő, ha már nem akartam megszületni, mégis itt kell lennem, igyekszem kihasználni mindent, hogy egy kicsit is elviselhetőbb legyen? nem okozok nekik semmi kárt, nem hozok rájuk szégyent.. akkor nem értem, mi a baj. úgy érzem magam, mint az 1984-ben. ők az agymosott emberek, és én vagyok az egyetlen, aki tisztán lát és érez, és el akarnak nyomni, belerántani az undorító világukba. 'miért nem tudsz már végre normális lenni?' 'nem érzed úgy, hogy változtatni kellene magadon?' NEM! mi miatt kéne, hogy bűntudatom legyen? mert önmagam vagyok? az én életem érdekes, élek a lehetőségeimmel, emlékeket gyűjtök és tapasztalatokat, próbálok minél többet megtudni a világból azzal, hogy olvasok, filmeket nézek és ismerkedek másokkal, a többiek véleményével. nem én lettem hibásan programozva, mégis engem ítélnek el, én vagyok a nem normális.. ha előre láttam volna, hogy ilyen lesz az élet, még az Anyának nevezett élőlény méhében megfojtottam volna magam a köldökzsinórral.