... nem tudok mit mondani.

the strokes-ot hallgatva is tudok szomorú lenni, hihetetlen vagyok. köszönöm a hajnali telefonhívást, jót nevettünk rajtad. tudod hogy boldogtalanul fogok meghalni, ezt kívánnod sem kellett volna, anélkül is teljesül. értem én a szándékot, de nem jön össze, amit annyira akarsz. én már lezártam ezt a fejezetet. a soha viszontnemlátásra, tomi!
úgy unatkozom. egy csomó pénzt elittam ezalatt a két nap alatt, ezért nincs is kedvem menni sehova. olvasni nem bírok, mert nem tudok oda koncentrálni. folyamatosan kattog ez a hülye fejem, hogy miért? miért? miért?, és fogalmam sincs, hogy miért. azt hiszem, elfogytak a könnyeim, vagy csak részegen nem bírok sírni. rejtély. olyan szívesen meginnék egy üveg bort vagy kettőt, hármat..

úgy vártam a karácsonyt, és tényleg szerettem volna, ha szép lesz... folyton ez van, nem kellene mindenbe beleélnem magam, mert csak nagyobbat csalódok. és nem akarok már megint sírni, olyan... áh. még azt a kibaszott karácsonyfát is el akarták venni tőlem, az egyetlen örömömet, az egyetlen tárgyat, ami arra emlékeztet, hogy igen, karácsony van. anya megcsinálta a mézeskalácsot, és nekem nem is szólt, pedig tudta hogy én akarom. kiderült hogy nincs itthon élesztő, ezért nem tudom megsütni, amit szerettem volna, de már nincs is kedvem bármilyen ajándékot adni nekik. 
nem értem. lehet, hogy már nem vagyunk kicsik, nem várja el tőlük senki, hogy eljátsszák, hogy az angyalka hozza az ajándékokat... de nem érzik, hogy az ünnep hangulatára azért szükségünk lenne? ez a legszebb ünnep, és minden egyes rohadt évben képesek elrontani. jövőre haza sem jövök.
utálom, utálom, utálom...

olyan bután érzem magam, mikor valaki megkérdezi, hogy mit szeretnék csinálni később és azt felelem, hogy a greenpeace-nél akarok dolgozni, az egyetemen pedig szociális munkásnak tanulni. úgy hangzik, mintha valami teljesen egyszerű dolog lenne, amihez nem kell semmi ész. de engem ez tényleg érdekel... anya nem igazán pártolja, mert ahhoz mindenképp Pécsen kell laknom. nem akarok itt maradni, már most utálom ezt a várost. vagy nem is a várost, inkább az itteni embereket. kell valami újdonság, új emberek, önállóság. főleg az utóbbi. szeretnék végre szabályok nélkül élni és bebizonyítani, hogy nincs szükségem segítségre. meg tudok állni a saját lábamon is. 
csak lennék már ott...

a hideg könnyek kellemesek... nem tudom, mi ez az érzés, de szét bírnám verni az egész szobát, házat, világot. gyűlölök mindent. vagyis most így érzem. azt is gyűlölöm, hogy írok, mégse változik semmi. anya pár perc alatt háromszor nyitott be a szobába, ez csak fokozta az egészet. nem tudom, mit csináljak. már bőgök, mert nem bírom elviselni. legyen már vége. ordítani akarok...

szükségem van egy másik testre... átölelni, hozzáérni, megcsókolni, simogatni, karmolni. szeretni. soha többé nem akarok egyedül lenni.