|
«bird and whale hurricane» lett új célom. nem tudom, hogy meddig marad meg ez az állapot, de én tényleg szeretném, ha teljesülnének. először is petrával szeretnék majd lakni pécsen, olyan klassz lenne. élnénk az enyhén züllött művészéletünket. persze, nem láthatom előre, de érzem, hogy jó lenne, nagyon jó. szeretnék majd egy cicát is. petra, ugye szabad? :> addigra majd megtanulok sütni és főzni. a másik álmom redhill, egy angliai városka. olyan kis édes, mindenképp el kell utaznom oda, de komolyan. azon is gondolkodtam már, hogy milyen jó lenne külföldön élni, dolgozni egy kicsit. de nem maradnék ott.
Eddig 2 komment érkezett
(
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz. Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel. |
Na, ez már sokkal jobban tetszik!
Köszönöm amit írtál, de nem vagyok olyan jó, csak kísértetiesen emlékeztetsz egykori önmagamra. Sőt, most is ilyen labilis vagyok, csak most már kötelességeim vannak, mint anyának, így kordába kell tartanom ezeket a hullámvölgyeket. Sajnos nem mindig sikerül.
Tetszenek az álmaid és a terveid. Nekem is voltak, de nagy részét mindig összetörték, vagy épp én adtam fel...
De egyik,talán a legfontosabb, azért teljesült,és ez a családom.
Kívánom, hogy sikerüljön elérni a céljaidat!